2. ÉVAD/ 14. fejezet: Emlék...

Sziasztok! Meg jöttem az új résszel! A következő majd jön, ha jó kedvemben vagyok akkor már jövőhét pénteken! Köszönöm azt az egy komit is, örültem neki. Legalább több mint a semmi.

Jó olvasást!

Komizzatok!

Puszi:

1DodoPayne

Bemutatás után leültünk vacsorázni. Nagy mesélésbe kezdtek. Liam élménybeszámolót tartott nagy vonalakban, hogy mi volt vele az elmúlt hónapokban csak úgy mint a család többi tagja is. Az ételt nagyon finomra elkészítették a lányok, tetszésemet jeleztem is feléjük. Nicola elpakolt és hozta a desszertet. Tetszett neki kinézetre, na meg ízre is. Megdicsértek, ami nagyon jól esett. Liamtől még puszit is kaptam. Segítettem a lányoknak mosogatni és rendbe tenni a konyhát. Addig a szülők rég nem látott fiúkkal bementek a nappaliba beszélgetni. Néha- néha a mi beszélgetésünkbe bele hallatszott a nevetésük. Gyorsan végeztünk, szóval csatlakoztunk mi is. Liam mellé akartam ülni, de megakadályozott benne, az ölébe húzott.

- Hiányoztál!- súgta a fülembe és egy puszit adott a pofimra.

- Jaj, de cukik vagytok!- mosolygott Ruth, én meg teljesen elpirultam.

Folytattuk a beszélgetést. Nem éreztem azt, hogy ki lennék rekesztve, hiszen bele vontak a csevegésbe engem is. Sokáig voltunk fent, de bőven volt témánk.

Lassacskán mindenki elfáradt így elvonultunk aludni. Most csak abban reménykedek, hogy nem fogok elfelejteni semmit.

- Min gondolkozol?

- Úgy... mindenen. Nagyon kedvesek a szüleid meg a nővéreid is. Nagyon jó volt ez a nap és nem szeretném elfelejteni.- szomorodtam el a végén.

Nagyon rossz, hogy szinte nem tudok semmit sem Liamről. És neki milyen lehet már? A barátnője nem is tudott róla a nap elején és még most is keveset. Nagyra becsülöm a kitartását és türelmét...

- Tudom, hogy emlékezni fogsz!- ölelt magához biztatóan.

- Köszi a biztatást!- adtam neki egy puszit.- Álmos vagyok!

- Akkor nyomás aludni!

...

Reggel tudatlanságra ébredtem és a fejem is szörnyen fájt, na remek! Komolyan mintha másnapos lennék. Uhh, nagyon egy idegesítő dolog. Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Bár ne tettem volna! Nagyon megijedtem. oly' annyira, hogy egy sikoly is elhagyta a számat. Egy srác mászkált a szobában alsógatyában... Nem emlékszem semmire! Ki ő? Én hol vagyok? A francba!

- Öhh...- hát ez is értelmes volt.

Rám kapta tekintetét. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Kipattantam és a fürdőbe rohantam, amit úgy találtam meg, hogy nyitva volt az ajtó. Becsuktam és bezártam az ajtót. A csaphoz mentem, hogy leöblítsem az arcomat egy kis hideg vízzel a lenyugodásom érdekében. Valami hangos koppanással belesett a lefolyóba. Szerencsére eléggé nagy volt ahhoz, hogy ne mennyen le rajta. Kivettem és leültem vele a kádszélére. Nézegeti kezdtem, forgattam és egyszer megakadt a szemem egy feliraton, ezen a csodálatos nyakláncon. Mindössze egy szó állt rajta " Liam". Ahogy elolvastam és végig simítottam a gravírozáson a szívem nagyot dobbant. Az arcomon megjelent egy lágy mosoly, s magam elé meredve halkan kicsúszott a számon ez az egy csodás név. Igen! Nagy fejfájással és iszonyat lassan emlékképek kúsztak be a fejembe. Olyan volt mintha minden örömteli pillanatot újra átéltem volna. Örömömben elkezdtek folyni a könnyeim. Nagyon örültem, mert így valószínű, hogy rendbe jöttem és maradnak az emlékek. Kivágtam az ajtót és egy szomorkás Liamet láttam az ágyon ücsörögni. Oda mentem hozzá, kezemet hátára simítottam.

- Mi a baj drágám?- mosolyogtam.

- Hát... Várjunk csak drágámnak szólítottál?- csillant fel a szeme.

- Igen! Vissza tért az emlékezetem, ennek segítségével.- nyújtottam át neki a nyakláncot.

- Nagyon- nagyon örülök! Istenem!...- magához ölelt és percekig így voltunk.

Éhes lettem ami igazán akkor tudatosult bennem mikor a hasam hangot adott neki. Nevetni kezdtünk és lementünk a konyhába. Karen gondoskodó anyaként szorgoskodott, míg a lányok álmosan üldögéltek a székeken, Geoff pedig valami újságot olvasott.

- Jó reggelt! Mi lesz a reggeli anyu?- ment oda Liam a tűzhelyhez és a "szakácsunknak" adott egy puszit, kis cuki.

- Jó reggelt!- köszöntem én is és helyet foglaltam ott ahol tegnap ültem.

- Omlett. Amúgy nektek is jó reggelt! Pár perc és már készen is lesz.- míg Karen közölte ezt Liam már ide is ért.

Nem maradhatott el a reggeli testvér szeretet sem. Liam kiröhögte nővéreit a komás fejük miatt. Azt meg kell hagyni tényleg viccesen néztek ki. A lányok egy-egy nyelvöltéssel reagáltak. A fincsi reggeli után fel lettünk zavarva készülődni, mert el kell hagynunk a házat nekünk "gyerekeknek". Náluk az a szokás, hogy a "gyerekek" elhagyják a hazát míg ők feldíszítik a fát, elkészítik az ünnepi menüt és elhelyezik az ajándékokat. Még van egy érdekesség az ajándékokkal kapcsolatban! A csomagoláson csak az szerepel kinek a részére szól az ajándék, aki pedig kapja annak ki kell találnia kitől kapta. Olyan jó szokás ez. Legalábbis nekem tetszik. Nálunk a karácsony úgy működik, hogy anyuék az öcsinek vesznek ajándékot és mi Joshal némi pénzt kapunk avval a kijelentéssel, hogy túl nagyok vagyunk és nem tudnak mit venni...

Le vittük az ajándékokat és egy- számomra eddig ismeretlen- szobába vittük be. Vissza mentünk készülődni. Melegen öltöztünk, mert korcsolyázni mentünk. Személy szerint én imádok, szóval nagyon örültem neki. Indulásra készen álltunk a nappaliban és egymáson röhögtünk. Úgy néztünk ki mint az eszkimók. Nagy nehezen elindultunk. Liam össze kulcsolta kezeinket és megindultunk a fagyban. Határozottan kulturáltabban módon közlekedtünk, mint mikor itt vannak a srácok. Az utat ismételten beszélgetéssel töltöttük. Kifaggattam a lányokat hogyan állnak pasi téren. Mindketten boldog párkapcsolatban élnek. Nagy vidáman meséltek szerelmükről. Mikor félig- meddig végeztek, már oda is értünk. Szegény Liam már kikészült, neki ez túl sok érzelgés volt egyszerre.

- Amúgy lányok ti tudtok korcsolyázni?

- Öhh... én örülök, ha állva maradok...- Ruth.

- Csatlakozom.

Párperc noszogatás kellet mire sikerült feltuszkolnunk a jégre őket. Először csak bizonytalanul álltak a korlátnál a Payne család tagjai. Meg egyeztünk, hogy mindenkinek segítek átjutni a másik oldalra egyesével. Először Ruthot fogtam kézen, aki nagyon párázott, de a felétől már élvezte. Vissza csúsztam, Nicolát is átvezettem. Lányok elindultak együtt a pályán. Vissza mentem Liamhez.

- Na mi az elfejtetted, hogyan kell?- piszkáltam egy kicsit.

- Ne szemtelenkedj! És ha igen?! Szeretem ha tanítasz.

- Na gyere!- fogtam meg a kezét.

Kicsit arrébb jöttünk a korláttól negáltam és kicsit odébb mentem.

- Na gyere ide!

- Mit kapok érte?

- Ha idejössz megtudod!- kacsintottam rá.

Több se kellet neki elindult, eközben én hátráltam. A korlátnál utol ért.

- Na hol a jutalmam?- jött még közelebb.

Kezével a korlátnál támaszkodott evvel élére, hogy "fogságba" kerüljek.

- Ümm... nem is tudom.- húztam kicsit az agyát. végül megcsókoltam.

- Nagyon ügyes vagy!- dicsértem meg.

- Csak mert jó a tanárom és a tanítási módszere.- kacsintott rám.

- Amúgy láttad, hogy belejöttek a tesóid?

- Elszóltad magad!- röhögött fel és kapta elő a telefonját.

Nicola és Ruth akkorát estek, szegények. Szerencsére semmi komoly baj nem történt, mert röhögve próbáltak felkelni több-kevesebb sikerrel. Oda mentünk hozzájuk és segítettünk, vagyis csak akartunk, nem igazán jött össze. Ahogy felsegítettük őket, lerántottak magukhoz így egy nagy kupacot alkotva. Liam nagyon rákattant a fotózásra, így ezt is muszáj volt megörökítenie, hogy mi a jégen egy kupacban fetrengünk. Ez után felálltam bele kapaszkodtam a korlátba felsegítettem Nicolát aztán Ruthot és végül Liamet szedtük össze közös erővel. Még elütöttünk itt egy kis időt, aztán elmentünk sétálni és valami kávézót keresni. Szőkeségeink tettek egy javaslatot egy helyre amit nagyon szeretnek, szóval a vezetésükkel oda indultunk. Amire oda értünk teljesen kiszáradtunk, mindenkinek annyit járt a szája. Jóleső meleg fogadott minket a kellemes, családias hangulatú helyiségben. Egy eldugottabb helyre ültünk le. Egy fiatalabb felszolgáló srác jött ki hozzánk. Le adtuk neki a négy tea rendelést. Elfogyasztottuk, fizettünk és távoztunk. Csak hétre mehettünk "haza" szóval elkellet töltenünk valamivel az időt. Közös megegyezés alapján ebédelni mentünk, aztán pedig céltalanul flangáltunk a városban. Pont hétre értünk vissza...

---
Helyesírási hibákért elnézést!