- Novellás blog: http://1dnovellak-rovidstoryik.blogger.hu/
- Amit b.nőmmel írok: http://cicaskosar.blogspot.com/
- B.nőm bloga: http://kiskacsa97.blogspot.com/
Na vissza a blogba. Remélem tetszeni fog a rész és valamilyen formában, közlitek véleményeteket. 2-5 komi után hétvégén vagy pénteken jön a rész.
Jó olvasást és legyetek aktívak!
Puszi
Reggel Deb keltett úgy, hogy rám ugrott. Nem volt valami kellemes, de szerencsére nem valami nehéz. Kárpótlásul megölelt, majd kiráncigált az ágyból kezembe nyomta a ruháimat, majd benyomott a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, hogy felébredjek. Magamra kaptam a ruhákat. Debra háttál állt nekem ezért gondoltam meg bosszulom a reggeli ébresztést Ráugrottam a hátára, szerencsére eléggé erőben volt ahhoz, hogy ne essünk el egy darabig, aztán a földön landoltunk nagy puffanással, nevetésbe törtünk ki. Nagyon-nagy köszönet jár ennek a csajnak, hogy itt van és ilyen kedves. Segít elterelni a gondolataimat és nem, hagyja, hogy magamba forduljak. Fel kaptuk a táskáinkat, majd indultunk az iskolába. Mindössze csak egy parkon kellet átmennünk és az intézménynél voltunk. Sok gyerek volt kint. Már itt látszott, hogy kasztok vannak. Voltak plázacicák akikről virított hogy "basszatok meg". "Ki a csöcsöt" világos rózsaszín top, és "ép nincs kint a tangám" szoknya ugyan ilyen színben. Aztán voltak a "menők", akik pompon lányokból és focis fiúkból álltak. Voltak itt még kockák, stréberek és még sok minden. Deb oda rohant egy sráchoz, majd húzni kezdte felém. Szegény srác azt se tudta, hogy mi van, csak pislogott a szemeivel. Helyes, de nem az esetem, és amúgy is nekem van szerelmem, aki most hatalmasat csalódott, gondolom. Csak csöndben pislogtunk egymásra a sráccal. Deb megforgatta szemeit, majd kinyitotta száját és beszélni kezdett:
- Nah, gyerekek. Ő itt Dorothy, Ő pedig itt Gerry.- mutatott először rám majd a fiúra.
Oda nyújtottam a kezem, majd kezet fogtam vele.
- Szia én Dorothy Durville vagyok, örülök, hogy találoztunk.
- Szia én Gerry Redway vagyok én is örülök a találkozásnak. Ugye te vagy az a csaj aki Liam Payne-vel jár a One directionból?
- Öh,ja, de honnan tudtad?- szomorodtam el egy picit, ahogy Liam ismét szóba került.
- Egy legjobb barátom directioner, kettő én is szeretem őket.
- Oh, végre egy boy directioner, ritka mint a fehér holló, ezért meg kell őket becsülni.
- Úgy ahogy mondod. Na megyünk órára lányaim?
- Aham mehetünk, de ti vezettek!
Bevonultunk az osztályba. Egy picit furcsán néztek rám. Az osztály felosztása vegyes volt. Itt is akadt a fent említett plázacicákból, várjunk mi az, hogy akadt? Az osztály "lányai" mind azok voltak kivétel Deb, még szerencse. Mindenki mellet be volt töltve a hely kivétel a barátnőm mellet. Úgy ültünk, hogy első padsor: 2 fiú, aztán 2 plázacicamica, aztán Deb kívül majd ezek szerint én ülök mellete belül. Mögöttem Gerry ült, mellette egy srác, aztán 3 pad plázacicamica majd fiúk és megint cicamicák. Első óránk matek volt, ami most enyhén kínai volt, de szerencsére a padtársam értette. Matek után oda jött hozzám egy szőke rózsaszínke (Semmi jót nem hallottam róluk.) Hátradobta hosszú szőke vasalt haját majd nevetett egyet és elkezdett beszélni, vagy is vinnyogni.
- Hellóka kicsi csajszi Tudom,hogy mi vagyunk a menők és ilyet ritkán csinálunk, de csatlakozz hozzánk.- rebegtette szempilláit és dobálta a haját.
- Oh, hát kicsi csajszi hagy gondoljam át...nem. Bocs, de én nem vagyok ilyen, hogy is mondjam, ilyen...ilyen műalkotás. Állítom hogy a tested tömegének több mint felét a szilikon adja. Kösz kihagyom ezt a "lehetőséget".
- Hát jól van kicsi csajszi. Légy olyan lúzer mint ez a nem tudom ki. Puszcsi ja és ezt még megbánod amit mondtál rám.
- Szép volt Do, de vigyáz mert ő a kis kedvenc és mindig minden úgy van ahogy ő akarja, a tanároknál is. - világosított fel a barátnőm.
- Köszi, de szerintem ez az utolsó dolog ami érdekel, és ezt te is tudod.
- Mit tud Debra? - hajolt szinte bele az arcomba Gerry.
- Hagyjuk, nem a le kellemesebb érzés erről beszélnem, de majd esetleg elmondom.
- Rendben van csajszi! Debikém mi a kövi óránk?
- Ohhh,ha én azt tudnám. Amúgy meg Gerrykém nem vagyok a Debikéd.
Még volt vagy 5 óránk még. Azt szépen nyugodtan végigültem és odafigyeltem. A tanárok kérdezték az osztályt én meg csak okos fejet vágtam és bólogattam mint ha érteném miről van szó. Mára végeztünk így haza mentünk, Ger is jött velünk. Ép csak ledobtam a táskámat már is megszólalt a telefonom, hogy SMS-em jött. Hiperszonikus sebességgel nyitottam meg és olvastam el. Semmi extra nem volt benne csak mondta, hogy nem tud hívni egyenlőre. Meg próbálja a jó oldalát nézni. Hamar kijelentettem, hogy elmegyek aludni. Egy mert fárad voltam, kettő egyre jobban letör az amit tettem, mert evvel fájdalmat okoztam a számomra legfontosabb személynek.
...~ * ~...
Reggel vagy is hajnalban keltem mert nem bírtam aludni, gyötörtek az álmok. Hiába jó állom volt, Liam volt benne. Nagyon nem éreztem magam jól. Tudom épp nekem nem kéne sírnom, de nem tehetek róla. Túlságosan is hülye vagyok az élethez, életemben talán 2 jó döntést hoztam. Első az volt, hogy mire költöm az eddig össze spórolt pénzem (az ausztráliai koncertre ahol megismertük őket) a másik amikor igent mondtam Liamnek a járásra. Az összes többit elcsesztem. Bevonultam a fürdőbe magamra zártam az ajtót össze kuporodtam és bőgni kezdtem. Hívhat bárki hisztis libának, nem érdekel. Nem vagyok az csak nem tudok döntéseket hozni, ez keserít el a legjobban persze a Liames dologgal együtt. Nagyon sokat sírtam, ezt onnan tudom, hogy a szipogásomat meg a könnyeimet az ajtón való kopogás zavarta meg. Feltápászkodtam remegő végtagokkal, a sírás kimerített és lassan elfordítottam a kulcsot. Deb akkorát ugrott, hogy lefejelte a szekrény sarkát. (nem nagyon magas szekrény volt.)
- Úristen Do mi történt veled? Úgy nézel ki mint egy zombi. Jól vagy?- ölelt magához.
Nem tagadom, szemeim vörösek, bőröm meg tiszta sápad.
- Nem teljesen, de hagyjuk ezt a témát, mert újból neki kezdek.
...~ * December 1. * ~...
Ki kaptuk a félévit. Tudtam, hogy mit találok benne, de azért még is kinyitottam. Matek, irodalom, nyelvtan, kémia, fizika, földrajz, gazdasági, gasztronómia... egyszerűbb ha úgy mondom, hogy tesin kívül mindenből megbuktam. Az állapotom nem sokat javult. Beszéltem Josh-val, hogy ez nekem nem megy és itt fogom hagyni az egész kócerájt. Megértette, hiszen csak annyiban egyeztünk meg, hogy megpróbálom. Deb és Ger nem annyira örült neki, de engesztelés képen velem töltik az egész téli szünetet Igaz nekem van egy tervem, de oda is jönnek velem. Már nem érdekel semmi és senki, csak is egyetlen egy személy és a tervem...
...~ * .* ~ ...
Még annyit...
Egy gyors kérdésem lesz. Szerintetek az öcsém hasonlít Liamre?
Öcsém Liam
KÉRLEK VÁLASZOLJATOK ERRE A KÉRDÉSRE A KOMIVAL EGYÜTT!
KÖSZÖNÖM,PUSZI
UI: BOLDOG vagy BOLOND 19. SZÜLINAPOT HAZZA!!!
1 megjegyzés:
kövit gyorsan
Megjegyzés küldése