Ki csókolná?? :)
SANDY SZEMSZÖGE:
Este hazaérve Niallt pillantottam meg a kanapén és Dodot pedig a karjai közt sírva. Sejtettem, hogy mi lehet a baj. Gyorsan oda siettem hozzá és meg kérdezem tőle mi történt, Niall elmondta, hogy szakított Liammel a hülye üzenetek miatt. Egy kicsit maradtam vigasztalni, de utána felmentünk a szobámba, mert már nagyon fáradtak voltunk. Az ír manó még maradt Dorothyval.
Reggel mikor felkeltem még mindenki aludt így lementem a konyhába reggelit gyártani. A barátnőm kis idő múlva felébredt és komásan tért le hozzám. Amíg kaját csináltam beszélgettünk pár szót, majd felkiabáltam Zaynek, hogy kész a táplálék. Délután még is úgy alakult, hogy elmentünk a pasimmal, de addig át hívtuk Niallt, hogy Dodonak legyen társasága és ne forduljon magába. Miután megérkezett elindultunk egy étterembe. Gyönyörű volt kívülről és belülről is. Egy külön asztalhoz vezetett minket a pincér. A kör alakú tárgyon kétágú gyertya pislákolt és rozsa szirmokkal volt teli szórva. Az étlapról választottunk valami finomat. Miután leadtuk a rendelést a pingvin visszatért két nagy tányér salátával és hozzá csirkecombot hozott.
- A kaja nagyon finom, a helyszín tökéletes. – mondtam neki és egy csókot nyomtam a szájára.
- Örülök neki, hogy tetszik.
Miután végeztünk elindultunk egy parkba. Leültünk egy terebélyes fa alatti padra majd beszélgetni kezdtünk. Sok minden szóba került pl. az is hogy holnaptól kezdve próbáik és interjúik lesznek. Szóval egy kicsit meg fog csappanni az együtt töltött órák száma. A parkban sétálgattunk egy kicsit mikor egy kisebb tóhoz értünk. Csodaszép volt. A széle körbe volt fehéres szürke kővel, néhol egy-egy nádszál és a vízen sok vízirózsa terült el. A közepében egy kisebb szökőkút szerűség volt és padok a víz körül. Miközben gyönyörködtünk a látványban elkezdett lefelé csúszni a nap az égbolton. Ez romantikus hatást keltett. A naplementében megcsókoltuk egymást (nem mintha eddig nem tettük volna). Ebbe a csókba beleremegtem és éreztem, hogy valószínűleg Zayn lesz az igazi. Lassacskán elindultunk hazafelé, mikor beleptünk a házba nagy nevetésekre lettünk figyelmesek. Niall és Dorothy csíki párbajt tartottak. Örültem neki, hogy az ír manó ennyire el tudja terelni a gondolatait. Kis ideig néztük őket aztán fellopóztunk a szobámba, hogy ne zavarjuk meg a játékukat. Mivel elég fáradtak voltunk így eltettük magunkat holnapra. Reggel mikor felébredtem eléggé fincsi illatok terjengtek az egész lakásban. Lesétáltam a konyhában a Dodo serénykedett szokás szerint.
- Jó reggelt. Mit ügyködsz?
- Neked is jó reggelt. Spagettit.
- Nyami. Bizti tök fincsi lesz,az illata az tök jó.
- Köszi. Nemsokára tesztelhetitek.
- Én benne vagyok. Szeretem a főztődet és a sütieidet.
A beszélgetésünk közben meg terítettem evvel segítettem a barátnőmet. Mikor kész lett föl sétáltam a szobámba ahol már Zayn ébredezett. Egy kicsit rá segítettem az ébredésére egy lágy csókkal. Mosolyogva felült és ő is nyomott egy puszit ajkaimra. Lassan elszakadtunk egymástól és a reggelinkhez sétáltunk. Nagyon finomra sikeredett, mint általában.
DOROTHY SZEMSZÖGE:
Reggel főzhetnékem volt így elhatároztam, hogy készítek spagettit. Sandyt levonzották az illatok, amíg gyártottam a kaját addig beszélgettem a barátnőmmel. Az étel tesztelésbe befogtuk Zaynt is aki nem ellenkezett. Délután elmentünk vásárolgatni Sandyvel. Csomó rucit és egyéb dolgokat vettünk. Harrynek egy macskás kitűzött, Louisnak egy csíkos pólót, amin volt egy répa is, Niall egy plüss hamburgert kapott. Zaynek Sandy választott egy „szeretlek”-es csomózott karkötőt. Liamnek pedig én választottam plüss teknőst, aminek a kezében egy szívecske, amire rá volt írva hogy „ I Love you”. Tudom hogy nem vagyunk együtt de akkor is szeretem és szerintem tökre cuki az a teki. Haza sétáltunk a teli tömött táskákkal és le ültünk a tv elé. Kapcsolgattuk mikor meg akadt a szemünk az egyik 1D-s interjún. Éppen Hazzát faggatták arról,hogy van-e barátnője. A válasza az volt nincs. Aztán ugyanezt a kérdést kapta a 4 srác is. Niall is azt válaszolta amit a fürti, Louis büszkén felelte hogy ő neki van egy gyönyörű barátnője akit Eleanornak hívnak. Zayn is elég rendesen dicsekedett Sandyvel.
- Egyszerűen gyönyörű,csodálatos,elképesztő,okos,kedves,aranyos és mindig vidám a baráti mindig számíthatnak rá. – áradozott Zayn.
- És te Liam hogy állsz barátnőileg?- fordult felé a riporter.
- Ma szakított velem 3 napja. Nagyon rossz nélküle. Szeretném mihamarabb legalább csak látni ha már nem ölelhetem meg és nem csókolhatom meg. – válaszolt lehajtott fejjel és néha egy picit elcsuklott az a szexes hangja.
Az interjú hallatára könnybe lábadt a szemem és a piros színben pompázó barátnőmet átöleltem.
Ma este egyik fiú sem jött át így teljesen csajos napot tudtunk tartani. Nem voltunk fent sokáig. Én megint Liam ingében alludtam.
1 megjegyzés:
Ohh istenkém ez a Liam napra pontosan tudja hogy mikor szakított vele.
Remélem minnél hamarabb kibékülnek.
Lovecsi bebe
Megjegyzés küldése