Csoda élek még. Na meg jött a rész, már épp ideje volt. Bocsi, hogy ennyire későn, de nem érzem azt, hogy hű de sokan lennétek itt. Egyáltalán van még valaki aki olvassa a blogot. Dorinz *.* köszönöm a komit sokat jelentett, miattad jött az új rész, mert legalább neked akartam valamit hozni.
Részt elkezdem írni, ha minimum 1 komi össze jön!
Gondolom feltűnt, hogy egy kicsit megváltozott a kinézet és a szereplők. Szereplő váltásra azért volt szükség, mert ezekről a lányokról több kép van.
Na még azt szeretném elmondani, hogy a közel jövőben nem tervezem a blog abbahagyását. Számomra ez a blog nagyon sokat jelent. Előtörnek belőlem az emlékek, érzelmek. Most is ahogy írtam a fejezetet annyi minden kavarok a fejemben, még mindig a hatása alatt vagyok...
Na nem fecsegek tovább!
KÉRLEK KOMIZZATOK egy "gyors kövit" is szívesen fogadok.
Puszi: ~1DodoPayne
... ~ * Dorothy szemszöge * ~ ...
- Ehhez szokj hozzá.- mentem oda hozzá és veregettem meg a vállát.
Sandy oda jött hozzám és ölelgettet. Annyira hiányzott már nekem ez az egész.
- Úgy örülök, hogy itt vagy. Már nagyon hiányoztál. Végre nem nekem kell ezeket etetnem. Tudod mennyit esznek és azt tudod, hogy én nem vagyok házias? Azóta mióta elmentél mireliten tartom őket, de még nem jöttek rá, Hál' istennek. Meg kell majd tanítanod főzni, drágám.
- Szóval csak ezért hiányoztam neked mi? Szép mondhatom! Te is hiányoztál már, de nagyon. És igen tudom mennyit esznek, azt is, hogy te meg a főzés nagyjából két különböző dolog vagytok. De ne félj ameddig engem látsz! Megtanítalak, Zaynt mégjobban leveszed a lábáról. És komolyan nem jöttek rá, hogy mireliten élnek?- nagyon is tudja, hogy az első pár szót csak hülyeségből mondtam neki.
Liam viszonylag gyorsan végzet. Pont jött le a lépcsőn amikor egy fél paradicsom repült felé, pont kitudta kerülni. Látnotok kellet volna a fejét, az felbecsülhetetlen látvány volt. Belőlem kitört a röhögést, amit csak egy "ne nevess" pillantást kapott. Oda szaladtam hozzá és jól megölelgettem.
- Na, ha még szeretnél ölelgetni akkor engedj el, mert megfojtasz. Mire ez a nagy ölelgetés?
- Bocsi, nem tudom, csak jólesett. Kimutattam, hogy szeretlek.
- Mehetünk?- csókol meg.
- Aham, felőlem igen. Srácok ti jöttök?- fordultam vissza a néphez, de a kérdést Debnek és Gernek szántam.
- Ha nem gond mi maradunk még.- válaszolják egyszerre.
- Oké. Akkor mi megyünk. Sziasztok!- köszöntem el, Liam összekulcsolta kezünket.
Beszálltunk egy kocsiba, nagy meglepetésemre elől egy testőr ült és egy sofőr. Szokatlan volt, megszoktam, hogy eddig nem nagyon voltak a közelembe ilyen kétajtós szekrények. Értetlenül pillantottam Liamre.
- Nyugi kicsim! Csak azért kellenek, mert kilelt találva, hogy a házat nem hagyhatjuk el őr nélkül. Mostanság eléggé vad rajongók vannak, de így szeretjük őket.
- Értem.- bújtam közelebb hozzá. - És izgulsz?
- Egy picit, de megnyugtat a közelséged. Tom légyszi állj meg!- szolt oda a sofőrnek, aki teljesítette a kérést.- Drágám maradj a kocsiban mindjárt jövünk.
Ment vele együtt az őr is. Kínosan éreztem magam egyedül a kocsiban Tommal. Végül is még is csak egy számomra vadidegen emberrel ülök egy kocsiban. Sohasem bírtam jól azt, ha egy idegen ember van egyedül velem egy szűkösebb helyen. kifelé bámészkodtam de direkt a másik irányba nehogy még véletlenül is ránézzek és beszélgetni kezdjen velem. Valahogy olyankor olyan furán érzem magam. Fiúkkal is csak azért ment így, mert mellettem volt Sandy, meg őket ismertem is, ha úgy vesszük. Nézelődésemet két kar a derekamon és édes, puha ajkak zavarták meg, amit nem is bántam. A testőr is beszállt, de előtte valamit matatott a csomagtartóban.
- Úgy hiányoztál.- dőltem vállára és átöletem.
- Te is annyira, de annyira hiányoztál.- puszilt szájon.
Innen nem voltunk már messze szóval gyorsan odaértünk. Olyan fél 4 lehet szóval jó az időpont. Kiszálltunk az autóból, Liam a csomagtartóhoz sétált és kivett két gyönyörű virágcsokrot. Valahogyan most olyan messzinek tűnt az a kis ajtó. Izgatottan léptünk be. Eddig ahogy meséltem nekik Liamről nem tűnt fel, hogy valami gondjuk lenne vele, de azért még is ott bujkál bennem mélyen az a "mi van, ha mégse bírják" érzés. Bár igaz is, hogy az engem hol érdekel.
- Anyu, apu öcsi megjöttem, megjöttünk!
- Konyha.- szolt vissza anyu.
Összekulcsoltam kezünket és közelebb mentem hozzá.
- Öhhh anyu, apu és öcsi ő itt a barátom Liam Payne. Liam ő itt Tori az anyukám, Carl az apukám és Eddy az öcsém.
- Jó napot! Örülök a találkozásnak. Ezt önnek hoztam.- nyújtja át a csokor virágot.
Apummal kezet fog Eddyvel meg lepacsizik.
- Ohh, nagyon figyelmes vagy. Köszönöm a virágot. És nyugodtan tegezz minket.
- Do ez meg a tied.- nyújtotta át nekem a vörös rózsával teli csokrot.
- Köszönöm.- nyomtam egy puszit arcára, amibe belepirultam.
Nem szokásom, de olyan furcsa volt így a szüleim előtt.
- Na üljetek asztalhoz és egyetek valamit.- parancsol ránk Tori.
Elfogyasztottuk az ételt, közben kellemeset beszélgettünk. Még a 6 éves öcsikém is kulturáltan viselkedett, csoda. Összeszedtem a tányérokat bepakoltam őket a mosogatógépbe. Mire vissza fordultam Liam és Eddy sehol sem voltak. Kérdően pillantottam szüleimre, akik csak egy pillantással jelezték, hogy kimentek egy kicsit játszani a hidegbe. Megindultam én is kifelé. Az erkélyajtónál negáltam. Tökéletesen belehetett látni az egész terepet. Annyira aranyos volt, ahogyan hintáztatta az öcsémet. (amit nem értek, mert tavaly még tudta magát lökni) Ahogy megunta a hintázást valamit mondott Liamenek majd nevetve fogócskázni kezdtek. Nagyon cuki volt, melegség töltötte fel a testem ahogy néztem játékukat. Annyira jó apa lesz belőle. Két kéz ért vállamhoz, aminek hatásra összerezzentem.
- Aranyosak, jó apa lesz belőle! Lányom nekem tartsd meg!- simította meg a fejem anyu és tovább sétált.
Kisétáltam és az erkély korlátjára támaszkodtam Liam felkapta a kis srácot, aki nevetni kezdett és megindult vele felém. Odaért hozzám, egy gyors csókot adott számra, ami meg is lett örökítve, köszönhetően anyunak. Liam átadta az öcsémet. Tiszta hideg volt az egész gyerek, de Liam is. Rögtön rájuk parancsoltam, hogy irány befelé.
